Előzmények

 

2010. október 4-én 12,30 órakor Magyarország legnagyobb környezeti katasztrófája következett be az ajkai vörösiszap tároló gátjának átszakadása következtében. A katasztrófa hatásaként több mint 300 ember szorult orvosi ellátásra, ebből 160-an kórházi kezelésben részesültek, 65 súlyos égési sérülést szenvedett személyt kezeltek. Sajnos 10 fő meghalt a baleset következtében.

Vörösiszap
A vagyontárgyakban ért kár jelentős: 352 ház sérült meg, amelyből több mint 250-et a szakértők lebontásra javasolnak. A mezőgazdasági területben okozott kár 1100 hektár, várhatóan hosszú távon nem szolgálhatja a mezőgazdasági kultúrnövények termesztését.

Áttételesen a vörösiszappal nem szennyezett ingatlanok, vállalkozások is lényeges kárt szenvedtek, értékesítési nehézségek következtek be. Hosszú távon számolni kell azzal, hogy a lakosság egészségi állapotának rendszeres figyelemmel kísérése szükséges megyénkben.

Összességében a három hónapra, illetve három megyére vonatkozóan kihirdetett veszélyhelyzet, az újjáépítés és a mentesítés – több évre átnyúló feladatai miatt – az ország legnagyobb ember által okozott természeti katasztrófája következett be.

 

 

Mit tett a kormány:

A belügyminiszter a katasztrófa napján a helyszínre utazott, majd ezt követően október 6-án a kormány Veszprém, Vas, Győr-Moson-Sopron megyére veszélyhelyzetet hirdetett ki. A miniszterelnök kétszer személyesen szerzett tapasztalatot a kár nagyságáról, majd október 13-án a Megyeházán kormányülésre került sor. A kormány szándéka szerint a felelősök és a károkozó megnevezése megtörténik, mivel nem természeti katasztrófa történt, hanem emberi mulasztások következménye a bekövetkezett baleset. Az újjáépítés eddig nem látott nemzeti összefogással valósulhat meg a kormány irányítása és támogatása mellett.
Vörösiszap KatasztrófaLétrejött a Magyar Kármentő Alap elsősorban a lakhatás elemi feltételeinek a biztosítására.

A kormány november 4-én határozatot hozott a veszélyhelyzet során keletkezett károk enyhítéséről, a helyreállítás és újjáépítés finanszírozásáról, és a nem lakóépületekben keletkezett további károk enyhítéséről. Az építkezés céljára kijelölt területet beruházási célterületté nyilvánította azzal a szándékkal, hogy 2011. június 30-ra a megsemmisült lakások helyett a tulajdonosok igénye szerint új házak épüljenek.

A kormány központi forrásból biztosítja a védekezés költségeit a vis-major alap terhére, valamint az újjáépítés költségeit megelőlegezi és a kármentési alapon keresztül hozzájárul az elemi lakhatás feltételeihez, az ingóságok és a melléképületek vonatkozásában, illetve térítést biztosít a mezőgazdasági terményben, haszonállatban és gépkocsiban és ruházatban okozott kárért.

 

Mit tett a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság:

A védelmi bizottság 8 ülést tartott. Leglényegesebb döntések a kármentesítés megindítására vonatkoztak. E tárgyban a belterületek kitakarítása szinte befejeződött. Védőgátak építésére adott utasítást, illetve 1400 m hosszban újjáépítésre került a vasútvonal, a Torna patakon híd épült. Kijelölésre került a szennyezett anyag visszaszállítási helyre a vörösiszap kazettákon. A védelmi bizottság koordinálta az egyes szervek, mint a katasztrófavédelmi igazgatóság, a honvédség, az önkormányzatok, az önkéntesek védekezési munkáit. Hozzájárult eszközök beszerzéséhez, megrendelésekhez, amely a kármentesítést elősegítette.

Lakossági fórumokon tájékoztatást adtunk a védekezés állásáról, a munkák várható ütemezéséről.
A védekezésben szinte valamennyi dekoncentrált szervnek volt feladata. Részükre értekezlet összehívására került sor, ahol a veszélyhelyzetre való tekintettel a határidők azonnali végrehajtására kért fel minden szervezetet a védelmi bizottság elnöke.

Legfontosabb követelmény az emberi élet és vagyontárgyak védelme, illetve ennek biztosítása volt. Így további gátszakadás megakadályozása érdekében több döntés született. A másik legfontosabb feladat annak biztosítását jelentette, hogy az erős lúgos kémhatású folyadék a Marcalon keresztül ne szennyezze a Dunát. A kormány által kijelölt koordinációs bizottsággal együttműködve mindkét feladatot sikeresnek ítélhetjük meg.

Nem lehetett elkerülni Kolontár lakosainak kitelepítését és Devecser vonatkozásában a kitelepítési készenlét elrendelését.

Vörösiszap KatasztrófaMindhárom településen a közlekedés biztonsága, illetve vagyontárgyak védelme miatt korlátozást kellett bevezetni, amely jelenleg is fennáll.

A közgyűlés elnökének felhívására a megye 217 települése mozdult meg, ütemezve két-három napon keresztül a közcélú munkások és önkéntesek részvételével folyt a munka a kárelhárításban.

Nemzetközi szervezetektől és magánszemélyektől, illetve belföldi szervezetektől és magánszemélyektől soha nem látott adakozási szándék nyilvánult meg, amely folyamatosan azóta is érkezik.

Az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Magyar Honvédség, a Rendőrség elsőszámú vezetői szinten szervezte a védekezést és a terület biztosítását. A védelmi bizottság az együttműködésért köszönetét fejezi ki valamennyi szervezet részére.

 

 

Névnap

Időjárás

Enyhe

-1°C

Veszprém

Enyhe

Páratartalom: 76%

Szél: 4.83 km/h

  • 24 Már 2016

    Jellemzően tiszta 7°C -2°C

  • 25 Már 2016

    Erősen felhős 9°C 2°C